2014. január 23., csütörtök

Elmélkedés az idei télről 2015 után 16 is

Talán nincs is. Ki emlékszik vissza ilyen enyhe télre a múltból? Talán most egy kicsit hidegebb lesz pár napig, sőt havat is jósolnak. Jósolni én nem tudok. Elemezni a jelent, ezt megpróbálom. A mi jelenünket, itt a Kárpáthazában.  

A tavalyi évben olyan sűrű és erős Naptevékenységnek voltunk tanúi, amilyen már igen régen volt tapasztalható. A teremtő Atyai minőség tombolt… a befogadásra nem találó energia pusztítóvá vált. Kiszárította a Földanya ölét, esélyt sem adva a megújulásra. A vizek száradni kezdtek, az élet megmerevedett, kiszáradt. Mi történik egy növénnyel, mikor testében a keringés lelassul? Kiszárad és az addig élettel teli növény az első szélben elroppan, vagy tűz martalékává lész. A Hold képes ugyan szabályozni a vizeket, ám úgy tűnik ekkora többletenergiával szemben tehetetlen. Mi történik hát velünk, a mi családunkban? Hiszen mi hozzájuk tartozunk, noha kevésszer nézünk fel úgy rájuk, mint tulajdon Atyánkra és Anyánkra (Kettős női minőség, épp úgy, akárcsak Boldogasszony. Itt Föld-Hold.), pedig megtehetnénk, hiszen talán épp miattunk perlekednek.

Mint amikor a gyermek elfordul szüleitől, és társait teszi meg családjának. Mikor kevés számára a szép szó, kevés a fenyegetés, minél hangosabb és minél erősebb az, ő annál makacsabbul fordul el a többi hozzá hasonló felé. Atyja tombol, mérges a gyermekre, az anyára és önmagára, amiért hagyta mindezt idáig fajulni. Az Anya sír, könnyei árvizekkel árasztják el e medencét, ám a gyermek a könnyet lesepri magáról, gátakkal tereli el és csak megy-megy a saját feje után. Anyácska megrázkódik bánatában (tavaly és már idén is volt földrengés hosszú évtizedek után!), de a gyermeket ez sem hatja meg. Megy, mert hívják, hívja egy új világ, ahol nincsenek merev törvények és határok, minden szabályozót maguknak hoznak és felépítik azt a világot, ahol valakiknek mindent szabad és valakiknek semmit sem. Ugyanazok az új törvények vonatkoznak mindenkire, ám az ítélettételnél értelmezhetik azokat így is és úgy is.

Mit tehetne hát ez a két, régimódi szülő!? Egy ideig talán még pörlekednek. Az Atya nem akar teremteni, inkább kiszárítja az Anya ölét is, de ez így nem mehet tovább. Nem haragszik már, csak vár. Nem először kell átélnie mindezt. Tudja mi lesz a vége. A gyermek rá fog jönni maga kárán, hogy hibázott. Vissza fog térni. Talán még lesz ideje visszatérni és bocsánatot kérni. Pedig már nincs miért. Megbocsájtottak neki már réges-régen, csak nem merte hinni mindezt.

Most azonban még nem itt tartunk. Vagyis nem egészen itt. A teremtett világban minden kör bezárultakor egy új kör nyílik, a régi pedig „kikristályosodik”. Megmerevedik, kristályokba (hó, jég stb.) zárva a kör üzenetét. Ezek a legtökéletesebb formák, minden üzenetek szállítói. Ez történik minden évben. De ezen a télen, ezidáig nem és talán eztán sem fog igazán. Ideje volna talán magunkba nézni. Mit üzenhetnénk mi most Atyácskánknak?

Azt, hogy rosszul bánunk a vizekkel, a földdel, a levegővel de még a tűzzel is? Az ha valaki tudatlanságból cselekszik rosszat, bűn ugyan, de hol van attól, ha pontosan tudja, hogy rosszat cselekszik és mégis megteszi újra és újra?! Megannyi figyelmeztetést kap és mégis! Nincs tél, nincs fagy, nincs üzenet. Víz van, nem éltető, hanem bomlasztó, a rothadást gyorsító víz. A szülők bizonyosak afelől, hogy gyermekük megtér hozzájuk, ezért segíteni akarja őket. Ez már nem a párbeszéd ideje, nem, a pusztulásé, ahol elbomlik az, ami nem a teremtett világba való és a termékeny talajon újjászületik az Ember. Visszatér a gyermek.
Van, akinek csak egy pofon kell ehhez az élettől, és van, akiknek ezer sem elég. Mindannyian megkaptuk már az elsőket, kérdés, hogy mikor indulunk. És ki fogunk-e tartani végig? Ez csak akkor lehetséges, ha mi is bizonyosak vagyunk a Teremtő jóságában, ha rá merjük bízni sorsunk és egész életünk. Félre kell tenni a számítgatást, az ész diktálta racionalitást, mert azzal sosem jutunk célba. Ha a szív vezet, akkor nincs lehetetlen.

Mi, magyarként ezt könnyebben megtehetjük sokaknál. Ez nem kiváltság, hanem felelősség és lehetőség. Nem elég tudni ezt, tenni kell. Nekünk kell az elsők közt visszatérnünk és a rend helyreáll. A kard kora véget ért. A szív kora jött  el. A medjugorjei Mária jelenésekkor, mi csupán egy rövidke üzenet kaptunk. Rövid, ám annál jelentőségteljesebb üzenetet:


„Ti vagytok a világ engesztelő népe, éljetek e szerint.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése